Egy kezdő búvártanfolyam költségei

Mióta megjelentek a kuponos 20.000.- forintos búvártanfolyam, állandó téma, hogy milyen költségei vannak egy kezdő búvártanfolyamnak, illetve miként árazzuk mi oktatók azt. Elsőként azzal kezdeném, hogy összeírom nektek egy búvártanfolyam bekerülési költségeit. Fontos lehet, hogy ezek a költségek csak PADI búvártanfolyamokra érvényesek és csak olyan búvároktatóra, aki ad valamit az oktatásra, előrelátó, nem trükközik és nem akar senkit becsapni, különösen saját magát! Mindenhol próbáltam lefelé kerekíteni inkább, de azért megmaradni az igényes oktatás mellett. A számoláshoz egy optimális tanfolyami létszámot számoltam, ami véleményem szerint 4 fő.

Tehát miből is áll össze egy kezdő búvártanfolyam költsége, hazai nyíltvízi vizsgával?

Tankönyv, minősítő kártya díja:
Ez a két tétel minden búvárrendszerben más összeg, ezért is írtam, hogy ez leginkább a PADI búvártanfolyamokra igaz. Jelen pillanatban egy búvároktató megközelítőleg 15.000.- forintért tud hozzájutni a tankönyvhöz és kb. 15.000.- forintot fizet a búvár minősítő kártyáért is. Tehát ez összesen 30.000.- Tehát ez 4 fő esetén 120.000.- forint.

 

Uszodai belépők:
Az Aquaworld árait vettem alapul, ami 2500.- forint/alkalom. Véleményem szerint érdemes legalább 3x elmenni védettvízi foglalkozásra. Ennyi idő és alkalom biztosan kell egy kezdő búvárnak, hogy összeszedjen némi kis rutint a feladatok elvégzéséhez, szerezzen némi kis magabiztosságot, mielőtt elvinnénk nyíltvízi vizsgára, megjósolhatatlan látási viszonyok közé. Tehát, 4 fő, 3 alkalom az 30.000.- forintba fog nekünk kerülni.

Dorogi tó strand belépők:
Ezen nincs mit magyarázni. 2.000.- forint/alkalom, 4 fő, 2 nap, az összesen 16.000.- forint.

Palacktöltések:
3 uszodai alkalom, és 2 nap nyíltvíz, 2 merüléssel. Ez összesen 7 palacktöltés, 4 fővel számolva 28 palack. Átlagosan 1.200.- forintot számoltam 1 palack feltöltésére, így mindösszesen 33.600.- forint.

Felszerelés bérlés:
Tételezzük fel, hogy rendelkezel saját tanulói felszereléssel, tehát nem kell kifizetned egy másik búváriskolának 3.500-5.000.- forintot bérlésre. Pedig így egyszerűbb lenne a képlet. A számoláshoz egy olyan búvárfelszerelést vettem alapul, amihez mindenből a legolcsóbbat vettem meg. Ezen is lehetne kicsit vitatkozni, hogy a tanulókra miért is adnánk a legolcsóbb, ezért feltételezhetően a legkényelmetlenebb, legalapabb cuccot adjuk, de az egy másik bejegyzés lehetne. Körbenéztem és számoltam, így kb. 230.000.- forintban lesz egy felszerelés, az esetleges búvároktatói kedvezményekkel együtt. Ha ezt kiadom 100 alkalommal, átlagosan merülnek benne napi kettőt, akkor 200-230 merülésre tervezek egy ilyen felszereléssel, aztán el tudom adni fillérekért, mivel ennyi merüléssel már igen kis kopottka lesz. Ha mondjuk eladom féláron, kifizetem évente a reduktor felújításának a díját is, akkor is kb. 1.500.- forintot amortizálódik naponta a felszerelés. Tehát 4 fő, 5 nap az 30.000.- forintba fog nekem kerülni. Itt még nem is beszéltem a saját felszerelésem kopásáról, és cseréjének a költségeiről. Ne csapd be magad! Ezt az összeget valamikor ki kell fizetned!

Reklám költség:
Bizonyára ezen az összegen is lehet hosszan vitatkozni, de egy biztos. Ha nem reklámozunk, nincs weboldalunk, nem fognak jönni a tanulók hozzánk búvárkodni. Tehát igen is ezzel a költséggel is számolnunk kell. Itt most nem csupán arra gondolok, hogy hirdetek a facebookon, meg az adwords oldalán. Ebbe bele tartozik a weboldal elkészítése, a névjegykártyák esetleg repi ajándékok, pólók, bögrék elkészítése is. Én minderre nagyon szűkmarkúan 5.000.- forint számoltam, tehát 4 fő esetén 20.000.- forint lesz a költsége.

Rezsiköltség:
Ebbe azokat veszem bele, ami az eddig felsorolásból kimaradt, azaz: könyvelő, üzemanyag, telefon, villanyszámla, fűtés, autó karbantartása és minden egyéb költség, ami még felmerül. Ezekre összesen 7.500.- forintot számoltam/fő. Szerintem itt sem számoltam túl sokat, különösen, hogy ebből csak üzemanyagra, autó használatra el fogsz költeni legalább 15-20.000.- forintot a tanfolyam alatt. Gondolj csak bele! Bemész 4-5x az elméleti tanfolyamra, elmész uszodába 3x és kétszer Dorogra is lemész.

Összesítés:
Amennyiben ezeket a költségeket számolod, a négy fő leoktatása 279.600.- forintba fog kerülni neked! Ezt az összeget elosztod néggyel, akkor 69.900.- forintot fogsz fizetni egy tanuló után. Csak a tisztán látás érdekében! Nem ennyiért adod a tanfolyamot! Ennyit fogsz fizetni a tanulóid után!


A haszon:

Itt megint lehet így is számolni, meg úgy is. Elsőként nézzük meg, hogy mennyi időt vesz igénybe egy kezdő búvártanfolyam lebonyolítása. A következők szerint számoltam: 4 alkalom elmélet, 3 órában. 3 alkalom uszoda, ez 4 órában és két nap uszoda 10 órával számolva. Ez mindösszesen 44 órát vesz el az életedből. Tehát kb. 1 munkahét elmegy 1 kezdő búvártanfolyam lebonyolítására. De mennyi legyen az órabéred? Egy fitness oktató 3-4000 forintért dolgozik az edzőteremben. Egy fitness oktató, akinek közel sincs akkor felelőssége, mint neked. De mi legyünk szerények és számoljunk csupán 2.000.- forintot a munkánkért óránként. Ez összesen 88.000.- forintra fog kijönni. Tehát 22.000.- forintot még hozzátehetsz a tanfolyam árához búváronként. Összeadva 91.900.- forint lesz egy búvártanfolyam ára.

Néhány gondolat a végére:

  • A 22.000.- forint, amit számolsz haszonként, az még csak egy adózatlan eredmény!
  • Mire PADI búvároktató leszel, addig legalább 1 millió forintot fogsz kifizetni búvártanfolyamokra, minősítő díjakra. Ez az összeg nem tartalmazza a merülések költségeit és a saját búvárfelszerelésed árát sem. Tehát legalább 45 búvárt kell képezned ilyen áron ahhoz, hogy megkeresd a saját tanfolyamaid költségét.
  • A fenti költségekbe nem számoltam bele azt az összeget, amit a további saját fejlesztésedre, képzésedre teszel majd félre. Nincs benne az éves megújítási díjad sem.
  • Tisztában vagyok vele, hogy a bevételed búvároktatóként nem csak a kezdő búvártanfolyam bevételeiből fog majd összeállni.
  • Tudom, hogy a jelenlegi piac elég telített, ezért fenn áll a kevés fóka esete, ami a búvároktatókat is belekényszeríti egy árcsatába.
  • Meggyőződtem már róla, hogy sok búvároktató ingyen tart búvártanfolyamot a későbbi haszon reményében. Úgy gondolja, hogy a kezdő búvártanfolyam árát megkeresi majd a további tanfolyamokon, túrákon és felszerelés eladásokon.
  • Ismerek minden egyes trükköt, amivel lehet csökkenteni egy búvártanfolyam bekerülési költségét. Csökkenteni lehet, de az a búvártanfolyam minőségét is csökkenti majd.
  • Ismerek minden trükköt, hogy miként lehet eladni olcsón egy tanfolyamot és miként lehet a tanfolyam alatt szépen hozzáadogatni észrevétlenül a további kiadásokat. Ez csalás, ne csináld!

Természetesen ezek után én sem fogom olcsóbban adni a saját kezdő búvártanfolyamomat, mint a fent leírt összeg. Arra kérnélek, hogy egy kicsit számolgass és lehetőséged szerint árazd újra Te is a saját tanfolyamod! Köszönöm, hogy elolvastad bejegyzésem, szólj hozzá, ha van véleményed a témáról. Ha szeretnél többet megtudni a kezdő búvártanfolyamról, látogasd meg másik oldalam: kezdobuvartanfolyam.hu

Comments

comments


Hozzászólások lezárva.

 
 

Megtalálsz minket