Hogy honnan indulsz az mindegy, az számít, hogy milyen célt tűzöl ki magad elé és hova akarsz eljutni.

Legyen ez a mottója az alábbi soroknak.
Ma már, mint PADI oktatók tudjuk, hogy érdemes volt végigjárni ezt a könnyűnek egyáltalán nem mondható utat, ami idáig vezetett. Néhány hónapig Egyiptomban dolgoztunk, amikor arra az elhatározásra jutottunk, hogy elvégezzük a PADI oktatói tanfolyamot. Több lehetőségünk volt, kézenfekvő lett volna, hogy külföldön végezzük el a tanfolyamot, de érdeklődtünk magyarországi lehetőségek után is. Akkor még mindketten egy másik búvárrendszer tagjai voltunk és nem volt nagy rálátásunk a hazai PADI búvároktatásra, de rövid kutatás és némi baráti instrukció alapján sikerült felvenni a kapcsolatot Balog András Course Directorral, aki szinte azonnal a rendelkezésünkre állt egy személyes találkozóra, ahol rendkívül felkészülten és barátságosan tájékoztatott bennünket az IDC menetéről és anyagi oldaláról. Egyetlenegy kérdés sem maradt megválaszolatlanul.
Közvetlensége és magas szakmai tudása, valamint a helyszín ahol fogadott a Búvártanoda oktatóterme, mind meggyőzött arról, hogy a lehető legjobb helyen járunk. Úgy döntöttünk ő a megfelelő ember számunkra.
Közel egy hónapos rendkívül kemény munka következett, mégis azt mondhatjuk, hogy nagyon élveztük a tanfolyam minden percét. Oktatónk mindent megtett azért, hogy átadja tudását és tapasztalatát számunkra és igazán jó oktató váljon belőlünk. Olyan hozzáállást és egy új szemléletet alakított ki az egész társaságban,
hogy András keze alatt egy összetartó, együttműködő, tudásra szomjas, igazi csapat állt össze. Az elméleti oktatások során számos magas színvonalú előadást hallgathattunk végig, amit természetesen számon is kértek tőlünk. Rendszeresen kaptunk otthoni feladatokat, amiből másnapra felkészülten előadásokat kellett tartani.
Ha éppen nem az iskolapadban ültünk, akkor a medencében folyt az oktatás ahol órákat töltöttünk el a búvárkészségek tökéletesítésével illetve célzottan a tanulók biztonságos oktatásának módszereivel.
Néha úgy éreztük, hogy nem vagyunk képesek rá, hiszen a reggeltől estig tartó előadások, felváltva mentek az uszodai gyakorlatokkal és ez elég kimerítő volt mindenki számára, de a felkészítő stáb segítségével mindig sikerült újabb erőtartalékot meríteni és folytatni.
Köszönettel tartozunk áldozatos munkájáért mindenekelőtt Balog András Cours Directornak, Méhes Zoltán PADI Instructornak aki fáradtságot nem kímélve mindig készen állt a segítségre és végül, de természetesen nem utolsósorban Szakács István Staff Instructornak aki magas szakmai és nyelvtudásával hozzájárult a sikeres vizsgánkhoz valamint Száva Zoltánnak a szintén magas szintű szakmai felkészítéséért.
Mi elértük a célunkat, PADI oktatóvá váltunk. Mi kellett a sikerhez? Elhatározás, akarat, elkötelezettség és egy sikeres, lelkiismeretes felkészítés, amit a Búvártanoda nyújtott számunkra.


